Szeretettel köszöntöm honlapunkon

 

Tisztelt Látogató!

Szeretettel köszöntöm honlapunkon!

„Embernek lenni! Csak embernek, semmi egyébnek, De annak egésznek, épnek, Föld-szülte földnek. És Isten-lehellte szépnek!”

(Sík Sándor: Ember)

Veszprém legszebb részén, a Vár alatt, a Séd - patak völgyében, egy hatalmas park közepén található a kollégium csaknem 200 éves épülete, mely otthont ad diákjainknak.
Kollégiumunkban keresztény értékrend szerint végezzük nevelő - oktató munkánkat tanulóink szüleivel együttműködve, hogy gyermekeik ne csak tudásban növekedjenek, hanem kiteljesedjenek hitben és emberszeretetben is.
A Davidikumot elsősorban a Padányi Katolikus Iskola diákjai lakják, de a város bármely középiskolájából fogadunk tanulókat. A középiskolás férőhelyek mellett külön emeleten a felsőoktatásban tanulók számára is biztosítunk szállást. Az iskolai szünetekben és hétvégeken kiránduló-, illetve diákcsoportoknak is van lehetőségük szállást igénybe venni.

Honlapunk böngészéséhez hasznos időtöltést kívánok!

Dobosné Burján Adrienn
igazgató